Találkozó ember lovaglás
Állatok mellett, távol addigi otthonomtól… Hallgattam rá… Elhagytam a fővárost és egy vidéki lovasiskola kollégiumába költöztem, ahol húsz évesen újrakezdtem mindent. Tartottam a lovaktól és hülyén állt a kezemben a vasvilla.
Viszont mindennél jobban akartam. A szobámba zárkózva bújtam a lótémájú könyveket és tudtam, hogy jól döntöttem.
Persze megkérdezték, hogy mit is keresek itt tulajdonképpen. Ha az ember egy ilyen környezetben ugrik neki az egyetemnek, eleinte nem biztos, hogy köztiszteletnek fog örvendeni. Ha azt mondom kemény volt, semmit nem mondtam… Azóta eltelt több mint tíz év, napi szintű lovaglással, tanulással, munkával, tapasztalatszerzéssel, itthon és külföldön, minden létező lovas munkakörben.
Hosszú, göröngyös út vezetett el nagy szerelmemig, a díjugratásig. Ma már, diplomával, és öt lovas végzettséggel, regisztrált díjugrató edzőként a világ is másképp fest. Látom, mi minden van mögöttem, és azt is, milyen rengeteg tanulnivaló vár még rám.
Az ember, aki egy atomvillanáson lovagol
Saját magamon érzékelem, hogy ahhoz is hosszú évek tapasztalatára van szükség, hogy az ember egy reális önképpel rendelkezzen. Amit ma a cégnél csinálok, az a szakmámnak, és a kereskedelemnek egy igen szűk keresztmetszete, melyben igyekszem minél inkább kiteljesedni. És bár visszanézve reménytelenül nehéz volt az indulás, megszerzett jó és rossz tapasztalataim egyetlen percét sem cserélném el, hálás vagyok mindenkinek, aki ehhez bármikor bármit is találkozó ember lovaglás.
Különösen az edzőmnek, aki azóta a férjemmé lett, és végtelen türelmével elérte, hogy egyike lehetek annak az ötnek, aki a bábolnai évfolyamunkból a mai napig versenyzik. A szerző cikkei.