Ebédelek házas laval. Kathy Reichs - Hamvadó Csontok (Temperance Brennan 10.)
A normandiai partokon. Százszor is végigolvastam már nagybácsim ebédelek házas laval s annyi bizonyos, hogy kivülről tudtam az egészet. Mégis megint csak kivettem zsebemből s a vitorlás halászbárka oldalfalára ülve még egyszer átolvastam éppen akkora figyelemmel, mint mikor először vettem kezembe.
Az írás szögletes, mesterkélt volt, aminő a falusi ügyvédeké szokott lenni s ez a cím állt a levélen: Louis de Laval úrnak, William Hargreaves úr, a "Zöld ember" vendéglőse leveleivel, Ashford, Kent grófság.
Visszaültem a székemre, Évangéline törökülésben a lábamhoz telepedett. Egy teljes órán át társalogtunk Anne-ről meg a híres farmról a Prince Edward-szigeten. Így kezdődött a barátságunk. A születésnapomat követő negyvennyolc óra viharos volt.
Ez a vendéglős nem egyszer kapott már jó pár hordó vámolatlan francia pálinkát, s a levél is csempészek közvetítésével jutott el hozzám. A zavargások idején apád a király pártjára sodortatott, míg én a nép pártjára kerültem s a vége - amint te is tudod - az lett, hogy apádnak menekülnie kellett az országból s az én kezemre jutott Grosbois birtoka.
Kathy Reichs - Hamvadó Csontok (Temperance Brennan 10.)
Annyi bizonyos, hogy neked nehezedre esik más álláspontot foglalni el, mint őseidnek, de viszont arról is meg vagyok győződve, hogy szívesebben látod a birtokot egy Bernac, mint idegenek kezén. Fölteszem legalább, hogy anyád testvérétől nem fogod a tiszteletet és rokonszenvet megtagadni.
És most engedd meg, hogy egy jó tanácsot adjak neked. Tudod, hogy mindig republikánus voltam, de be kellett látnom, mily céltalan a végzettel szembeszállni s hogy Napoleon hatalma sokkal szilárdabb, semhogy meg lehetne rendíteni. S ha már így áll a dolog, gondoltam, én is az ő szolgálatába szegődöm, mert, hiába, aki farkasverembe jut, legokosabban teszi, ha együtt ordít a farkasokkal.
Ebédelek házas laval nyílt olyan szolgálatokat tenni neki, hogy ma már igazi jó barátja vagyok s annak fejében, amit érte tettem, bármit kérhetek tőle, ő meg nem tagadja. Valószínüleg neked is tudomásod van arról, hogy ő jelenleg a hadsereggel Boulogneban táborozik, alig pár mérföldre Grosboistól. Ha e levél vétele után haladék nélkül visszatérsz hazádba, semmi kétség, hogy nagybácsid szolgálatainak elismeréséül kész lesz elfeledni apád ellenséges viselkedését.
Igaz ugyan, hogy neved száműzve van még, de befolyásom a császárnál ezt könnyen rendbe ebédelek házas laval majd. Jőjj hát gyorsan, késedelem nélkül és teljes bizalommal.
Nagybácsid C. Mindkét sarkába vörös pecsét volt nyomva s tisztán látszott, hogy nagybácsim a hüvelykujját használta pecsétnyomónak. A pecsétviaszon rajta voltak durva bőrének apró hullámos vonalai.
Ha feleannyit vacsorázol, mint ebédelsz, garantált a fogyás! - fregattarizonapub.hu
Az egyik pecséten e két angol szót lehetett kibetűzni: "Don't come! Azt is lehetett látni, hogy a betűket valaki nagy sietséggel karcolta be a viaszba, de hogy férfi volt-e vagy nő, azt lehetetlen volt megállapítani. S most rám meredt ez a két szó, egy meghívásnak baljóslatú utóirata. De akkor fölfoghatatlan, minek is küldte el egyáltalában a levelet!
Vagy talán más valaki küldte az üzenetet, aki óvni akart attól, hogy a fölajánlott vendégszeretetet elfogadjam? A levél franciául volt írva, a figyelmeztetés angolul. Talán Angliában toldták hozzá?
De hisz a pecséteken nyoma sincs a törésnek s így ki szerezhetett Angliában tudomást a levél tartalmáról? S amint így eltünődve a bárka szélén üldögéltem, s a széles vitorla suhogott a fejem fölött s a zöld hullámok zúgva zajlottak köröskörül, emlékembe idéztem mindazt, amit erről a nagybácsimról hallottam.
Apám, ki Franciaország egyik legderekabb s legrégibb családjának sarja volt, felesége választásánál az erényt és a szépséget a rang fölé helyezte. S anyám soha egy pillanatra se adott neki okot, hogy tettét megbánja. Hanem testvére, az ügyvéd, - amint azt később megtudtam, - sok keserűséget okozott neki, a jólét napjaiban szolgai alázatossággal, a balsors idején pedig dühös gyülöletével.
Föllázította ellene parasztjait, úgy, hogy családunk kénytelen volt az országból menekülni; később Robespierre ingyenes iszlám társkereső oldal állt, támogatta szertelen túlzásaiban, amiért aztán Grosboist, a mi birtokainkat, kapta jutalmul.
Robespierre bukása után sikerült megnyernie Barras jóindulatát s minden egyes politikai fordulat után úgy viselkedett, ebédelek házas laval birtokait folytonosan tudta gyarapítani. Leveléből világos volt, hogy Franciaország új császára is kegyeibe fogadta.
De hogy miért ajándékozta meg ezt az embert, akinek ilyen mult állt a háta mögött, barátságával s hogy milyen szolgálatokat várhatott milliárdos társkereső nagybácsimtól - ezek bizony oly kérdések, amelyekre képtelen voltam feleletet adni.
És most önök bizonyára azt kérdik tőlem, miért fogadtam el egy olyan ember meghívását, akit édesapám mindig bitorlónak és árulónak bélyegzett. Ma könnyebb e dologról beszélni, mint akkoriban. Tény az, hogy mi, akik már az új nemzedékhez tartozunk, úgy éreztük, hogy nehéz és terhes tovább folytatni a multak keserű gyűlölködéseit.
Az öregebb emigránsoknak, úgy látszik, az idők mutatója ben megállt; az ő lelkükbe kitörölhetetlenül vésődött be annak a rájuk nézve szomorú kornak minden szeretett ebédelek házas laval gyűlölt emléke. Valósággal beléjük égették azokat a tűzpróbák, amelyeket kiállottak.
De mi, akik idegen országban nőttünk föl, megértettük, hogy azért a világ tovább forgott s új alakulások keletkeztek.
Mi hajlandók voltunk az utolsó nemzedék gyűlölködő érzéseit kihamvasztani. A mi szemünkben Franciaország nem volt már a sans-culotte-ok és a guillotine véres tanyája, hanem igenis a háború diadalmas és dicsőséges királynője, akit mindenki támadott s aki mindeneket meghódított, akit irigyei és ellenségei annyira szorongattak, hogy fegyverbe hívó szavát elküldte még a távol idegenben szétszórt fiaihoz is és ezek kész örömmel siettek zászlai alá.
S nem is annyira nagybácsim levele, mint ez a hívó szózat csalt át a La Manche-csatornán. Régóta dobogott már szívem nehéz harcokban küzdő hazámért, de apám életében soh'se volt bátorságom ezt nyiltan bevallani, mert ő, aki Condé alatt szolgált s küzdött Quiberonnál, ezt gyalázatos árulásnak tekintette volna. De halála után immár mi okom se volt, hogy ne térjek vissza szülőföldemre.
S honvágyamat még fokozta az, hogy Eugenia, - ki harminc év óta nőm, - épp úgy érzett és gondolkodott, mint én. Szülei - a Choiseul-család egyik oldalágának sarjai, - talán még mélyebb előitéletet tápláltak, mint apám.
Aligha gyanították, minő érzések fogantak gyermekeik lelkében. Nem egyszer perdültünk táncra a kertben, örömünkben ujjongva, hogy a franciák győzelmét hozta a hír szárnyain. Az ódon, dísztelen ház egyik sarkán volt egy babérgalyaktól egészen elborított kis ablak; esténkint ott találkoztunk, ott simultunk egymáshoz annál melegebb bensőséggel, mennél jobban eltért gondolkodásunk a környezetünkétől.
Szerettem vele elbeszélgetni ambicióimról s ő megerősített bennük lelkesedésével. S így minden rendben volt, mikor az idő elkövetkezett. De apám halálán s nagybácsim meghívóján kívül volt még egy ok, mely Angliát elhagyni késztet.
Ashford már nagyon is kezdett égni a talpam alatt.
